Szijasztok.

A helyzet az, hogy két perc múlva fél kettő van, és általában ilyenkor támadnak a legrosszabb ötleteim, ez pedig egy közülük. Ezen pedig nem segít, hogy Radiohead megy a háttérben. De ez nem itt kezdődik, hát tekerjünk az elejére!

Minden csodálatosan ment vasárnap délután három óráig.

 - Le akarom vágatni a hajam, de anya nem engedi - panaszkodtam édesapámnak, rákvörösen, megviselve attól, hogy minden véleményemet belesűrítettem egy fél órás beszámolóba a becses talján nyaralásomról.

 - Ez nálam úgy volt, hogy előbb megcsináltam, és utána kérdeztem. De bemehetnénk a városba, mert másnapos vagyok, és levest kell ennem.

[jó, az első mondat stimmel, az utána következőknek meg ez volt a lényege]

Ettünk levest, babalátogatóban voltunk, és bementünk a

könyvesboltba.

[hosszú csend, még hosszabb bűnbánás]

 - Csak nézegetek - mondtam reménykedve, hogy ez valóban így lesz. Ezen reménykedni azonban kár volt részemről, ugyanis az effajta "csak nézegetek"-ből szokott "mi lenne, ha kapnék egy könyvet, hm?" lenni. És megláttam a kötelezők polca melletti polcon (szeretek hejessen irni és szóismétleni) ott volt a *nehéz légzés* Mrs Dalloway.

Amit a Mrs Dallowayről tudni érdemes: Hónapok óta hisztizek a könyvért, hogy én ezt akarom, mert nagyon, és húha, és Virginia Woolf (amióta láttam Az órákat, beleszerettem a nő élettörténetébe), és már majdnem sírtam, mikor nem engedték. Aztán apához mentem a hétvégére.

 - Ezt szeretném. Lehet?

 - Mennyi?

 - Háromezer - vallottam be pironkodva, lesütött szemekkel, fojtottan mosolyogva.

 - Hmpfmffff.... - volt apám válasza a kérdésemre. Végül is megvettük.

Azóta háromszor kezdtem bele, és valami észtraktornak mindig sikerült félbeszakítani az olvasásomat. Szeretem én a családtagjaimat, csak nem akkor, amikor olvasás helyett rájuk jön a kiteregethetnél.

És azóta sem olvastam tíz oldalnál többet, amiért gyűlölöm magam.

Aztán felmentem a tumblr.-re [hatásszünet], hogy V. Woolf képeket nézzek [szünet] de csak idézeteket találtam. [hosszú szünet, sajnálatos arc] Az idézeteket olvasva, gondolkodva, a lassított Sherlock Theme Song-ot hallgatva a gondolataim a melankólia legaljára süllyedtek, majd ledobták horgonyaikat, hogy még véletlenül se lehessek boldog. A jó az volt, hogy én meg Woolf néni, mi mindketten írunk; a bibi meg az, hogy ő tud írni, én meg nem. Nincsenek jó ötleteim, sem jó párbeszédeim, gondolatokkal és érzésekkel rendelkező szereplőim pedig egyáltalán soha nem is voltak. Ezt háromszor leírtam a naplómba, mindháromszor másképpen, aztán az írós masterpostokat kezdtem keresgélni, hátha esetleg menne valahogy. Csak a könyvjelzőim száma gyarapodott, a Wordpad oldalai azonban azóta is ugyanolyan hidegek, mint előtte, a billentyűzetem meg nem fog magától felforrósodni: az ujjaim dobolására vár, ami nem fog bekövetkezni egyhamar, abban a pillanatban úgy láttam.

Szóval ez a blog Virginia Woolf, a Radiohead, a Mrs. Dalloway, és a gondolataim közreműködésével jött létre. Nagy tapssal, és éljenzéssel köszönjük meg nekik!

Amit erről a blogról tudni érdemes, hogy itt élem ki azokat a dolgokat, hogy:

• kritikák nem túl gyakori szülése az olvasottakról, a szuperhősös/mutánsos mozifilmekről (Marvelt és DCt egyenlően ölelem és csókolom), meg úgy arról, amiről gondolom, hogy írnom kéne
• sajátnak tűnő, de amúgy nem saját, kusza, érthetetlen, ez-most-itt-micsoda gondolatok
• érzéseknek tűnő valamik. amik nem azok.
• semmi nem az, aminek látszik. sem a gondolataim, sem az érzéseim.
• képek, festők, festmények
• versek, szövegek, irodalom
• youtube videók, mert az mindig kell
• szuperhősök, gonosztevők, hübrisztofília, Tom Hiddleston, Christian Bale, Scarlet Johansson, Sebastian Stan és társaik

Megjegyezném, ez egy irodalmi blognak indult, értitek? Irodalminak. Jó vicc volt.

Ja, ezt kifelejtettem, hogy ennek a 60%-a valószínűleg angolul lesz, vagy legalább is hunglishül. Ez a magyar, a brit angol, és az amerikai angol keverése, kifejlesztve az amerikai tanárom, a volt barátnőm és jómagam által.

Légy üdvözölve ezen a bármin, remélem jól érzed magad.

Én nem érzem jól magam, de megpróbállak szórakoztatni.

Rosie