- A legutóbbi bejegyzés óta költöztünk, mert anya szakított a nevelőapámmal. Kezdek hozzászokni a költözésekhez. Egyre kevesebb cuccom van. Egyre kisebb helyen. De élvezem, mert életemben először végre tetőablakos szobám van, és hallom, tisztán, ahogyan esik az eső, és érzem, ha alá állok, hogy rám esik az eső.
A bojler pedig egy tökéletes aláfestőzene lesz a hajnali lefekvésekhez. - Eltűnt a macskám. Angstoltam, mert nem jött haza, sok idő után sem. Nem lett meg a macskám. Lett egy új macskám. Így fest, ni:
- Az öcsém még mindig olyannyira idegbeteg és buta, mint volt. Vannak dolgok, amik nem változnak.
- Megnéztük Amethyst-tel a Lucyt. Az utolsó tíz percén sokkot kaptam, és nem tudtam megszólalni. Könnyeztem és ziháltam.
- Egy hétvégét töltöttem Csajágon a nagyszüleim és a festő-életfilozófus barátjuk, illetve a felesége társaságában. Meg volt ott meztelencsiga. Sok meztelencsiga.
- Kellemetlen élmény: mióta azt álmodtam kenuzás előtt, hogy lehúz a Duna fenekére egy tucat hínár, a legkülönfélébb fajtákból (de főképp a kanadai átokhínár az ellenségem), azóta nem merek sehova sem beúszni, ahol nem ér le a lábam, kivéve, ha az egy medence. Azóta átúsztam a Duna győri holtágát egy pánikroham kíséretében, illetve sikítottam egyet a vízimentőnek. Halk sikoly lehetett, ugyanis tovább szelfizett a telefonjával.
- Nyugtatókon, brit aludj-jól-teákon, könyveken és macskákon élek, néha pedig beiktatok egy kis alvást, meg vigasztalgatom anyát. A nevelőapám tönkretette. Őt is, meg engem is.
- Apát végre volt bátorságom kiosztani, így kiosztottam, de jó csúnyán. Ennek okai az alábbiak:
a) Nem fizet sok éve gyerektartást.
b) Kilenc éve nem mentünk nyaralni. A karácsonyi, névnapi, húsvéti és bérmálási ajándékom lett volna egy Londoni kiruccanás. Én mindent megtettem, amit koromhoz hűen megtehettem egy ilyen út érdekében, ő pedig pofátlanul semmibe vette ezt. Nagyon tudtam haragudni rá, de a csokiba mártott kávészem és a tea lenyugtatott. - A tegnap estém: öt csokis kávészem, egy forró fürdő, egy könyv, huszonhárom oldal, sok próbálkozás arra, hogy megpróbáljam teljesen kiüríteni a tüdőmet*, sok sikertelen próbálkozás, egy szédüléses majdnem-ájulás, fél óra az erkélyen, egy óra Wanted Mr. McAvoy-jal.
*hat éves korom óta próbálok megfulladni minden fürdés alkalmával, és sosem sikerül. kíváncsi vagyok a körülöttem zajló balhéra, és milyen az, ha elájul valaki, és milyen, ha megfullad, és én tudni akarom. ha valahogyan, hát így leszek öngyilkos. egyelőre nem tervezem. - Ma reggel hatkor keltem. Semmi dolgom nem volt, csak hatkor úgy gondolta a biológiai órám, hogy mekkora poén lenne már, ha felkelnék - és felkeltem. Náthásan. Megfázva. Kellemes volt.
- Jó élmények sorozata: a papám még mindig nőzik. még mindig nem akarja bevallani nekünk. még mindig azt hazudja, hogy dolgoznia kell. este nyolckor. a papám nyugdíjas.
- Apa szerint jó úton haladok a depresszió felé. Nem akartam neki mondani, hogy már egy éve jó úton haladok, csak senkit nem érdekelt, és nem kérdezte, én meg nem nagyon beszéltem róla senkinek.
- Rémálmaim vannak, és egyre több. Én meg egyre nyugtalanabb vagyok.
Ami meg a blogos dolgokat illeti:
- Még mindig nem olvastam el egy könyvet sem. Utálom magam.
- A Lucyról nem tudok kritikát írni, mert én ahhoz a filmhez síkhülye vagyok. Scarlett Johansson nem tud magassarkúban tipegni egy repülőtéren (én sem tudok, perpillanat, mert tiszta vízhólyag a lábam). És számomra hihetetlen, hogy olyan elméletek egyáltalán megszülettek, amik a filmben voltak. Csodálatosak.
- Írás? Miféle írás? Én nem írtam semmit.
[de. FrostIront írtam. sokat. magamhoz képest.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése